Az anyagi világ illúziója

Akik sűrűn forognak ezoterikus körökben, mind azt vallják, hogy a modern, pénzcentrikus anyagi világunk egyfajta eltévelyedés, majdhogynem egyenlő a bűnbeeséssel. Sok hasonló dolgot hallottam. A témák tanulmányozása után arra jutottam, hogy ezeket a szellemi szférák felől terjesztik... akik aztán szó szerint fejest ugranak az élvezetekbe, ahogy megjelennek az anyagi világban. A téma annyira szerteágazó, hogy igazi kihívás lesz tapasztalataimat és következtetéseimet egyszerűen leírni.

Mindenek előtt leszögezném, hogy olyan 15 éve járhatott le a jogosítványom, nem tudom pontosan, mert 20 éve meditálok. Bárki, aki sportkocsival környékezne majd egyszer meg engem, gondoljon a sofőrre is 0-24-ben rendelkezésre állva. Az meg aztán végképp hidegen hagy, kinek milyen órája van, azt 20 éve tettem le és ha nagyon tudni akarom az időt, ránézek a mobilomra. Nem a luxusóra és a sportkocsi ellen szóltam, hanem azokra a majmokra akarom ezzel felhívni a figyelmet, akiknek köszönhetjük azt, ahogy a fejlett lények minket kívülről látnak. Szó szerint nehéz pillanatokat éltem át, amikor ezekre az emberekre, mint fajtársaimra tekintettem. Méregdrága sportkocsiba az ember nem ül be egy szervezett elszegényítés alatt álló országban, ami egy láthatatlan frontvonalon fekszik és azok a nők sem érdekelnek, akik egy óra alapján alkotnak véleményt egy férfiról. Igyekeztem röviden, tömören és érthetően ezt elmagyarázni és most jön a kifejtős rész. Kár, hogy nem fizeti senki a leütésszámot.

Amikor belekezdtem ebbe az egészbe, az nagyon felemelő élmény volt. A nehézséget az okozza, hogy van egy üzemmód, amiben élünk (ezt neveztem el játékosnak vagy júzer szintnek) és ebből kellene átkapcsolni magad egy másik üzemmódba, amitől majd varázserőd lesz. A társweboldalon ezt részletesen is kifejtem. Az eleje nagyon jó dolog, amikor elkezded és minden a hited szerint történik. Akkor romlik majd el, amikor a hited átáll arra az ívre, ahol a mestert elkezded sztárolni és az ő hite veszi át a fősodrást. Kicsit hasonlít ahhoz a házassághoz, ahol az első három év maga a menny, amiből aztán megkezdődik a lassú alászállás a pokolba. Először is érdemes lenne annak utánajárni, a mester hogyan lett mester. Én nem vagyok mester, maximum önmagam mestere. Ezért fogalmam sincs, hogyan történik a mesterré válás, tippem szerint az egyik reggel valaki arra ébred, hogy "mester lettem", de tegnap még nem voltam az. Ha valakiből úgy lett mester, hogy ezt a címet valaki által kapta, akkor ez az őáltala vetített hit arról fog szólni, amilyen világa annak van, akitől a beavatásait kapta. Lefordítva halvány fogalmad sem lesz arról, hogy milyen hierarchia részévé váltál, az csak később derül ki szép lassan, amikor már semmit sem tehetsz ellene. Nálam az történt, hogy megfordultam pár ilyen csoportban azon az íven, hogy az egyéni utamat járom, ami nem tiltja az ilyen csoportokat, de azon is maradok. A mestert nem kezdtem el sztárolni, végig észnél voltam és eszem ágában sem volt a közösséghez tartozás, ugyanis ezt csak egyedül lehet csinálni. Meg sem keresztelt emberként teljesen hidegen hagyott a Mennyei Atya és az imákra is úgy tekintettem, hogy közben tudományos szemmel vizsgáltam, hogy mi történik. Voltak olyan pillanatok, amitől egy kevésbé felkészült ember azonnal megtér az úrhoz (akiről később kiderült, hogy inkább úrnő és a szó szoros értelmében), én arra gondoltam, ha a világ egy holografikus videojáték, én is pont így csinálnám. Ha közben gondolkozol, számos olyan jellel találkozol, ami inkább ezt a videojáték elméletet erősíti, nem véletlen kérik ehhez az előzetes hitedet és bizalmadat. Természetesen ez egy olyan világ, ahol zsákutcába jutsz az előzetes hited nélkül, erre találtam ki a feltételes igazságot, lefordítva csak akkor érvényes a dolog, ha a feltételei teljesülnek. Ez jelen esetben azt jelentette, hogy amiről szól előtte a duma, annak is kell bekövetkeznie, különben minden ezzel kapcsolatos hit és bizalom érvénytelen. A bizalomnak amúgy is van egy olyan jellemzője, hogy azt kiérdemelni kell és nem előzetesen megkövetelni. De ugyanez van a tekintéllyel is. Ilyen hozzáállással borítékolható volt a harc, aminek hátrányai mellett (kezdőként beleállni egy mesterrel) az a nagy előnye, ha túléled, kitanultad a spirituális hadviselést. Amire később szükséged is lesz, ahogy lassan rájössz, mi is zajlik itt valójában.

Ha te egy értékes világban élsz és ebben a világban bizalmad van a szellemi szférák felé, könnyen előfordulhat, hogy valakik ezzel visszaélnek. Elirányítják a felemelkedésed irányát egy szar világba, ők pedig megszállva a testedet megjelennek a tiédben. Mondhatod erre azt, hogy itt vannak a téma szakértői, a mesterek és a papok, ám ők felfelé imádkoznak és ha fenn olyan erők jelennek meg, akik célja az ilyen világok megszerzése, akkor csak az ilyen emberek maradnak, mint én. Először is leszögezném, hogy a fizikai világban élés, pláne ebben a világban élés egy ritka szerencse sokaknak, amit nem kellene feladni csak azért, mert fentről mást mondanak. Itt még belép a képbe egy sejtésem, miszerint ha az egyéni tudatok számára a megvilágosodást a kollektív tudatszint jelenti, akkor ez fordítva is így lehet, azaz a kollektív tudat számára jelenti ugyanezt az egyéni tudatban megjelenés. Ha a két világ keveset tud egymásról, akkor ebből a helyzetből azok tudnak profitálni, akik megszerzik az ehhez szükséges pozíciókat és innentől már csak rajtuk múlik az, hogy élősködés vagy kölcsönösen előnyös szimbiózis lesz-e belőle. Ez utóbbi célja a közös fejlődés, ami sok idővel és munkával jár. A tapasztalataim azok, hogy az ilyen fejlett módon gondolkodó lények aránya elenyésző azokhoz képest, akik számomra kiábrándulással egyenértékű csalódást okoznak és komoly nyomozást is indítottam, ezek a primitív entitások hogyan kerültek oda és mennyi joguk van nekik ehhez. Mondhatod, hogy én csak egy ember vagyok, aki egy senki ebben a világban, ám ha valaki lettem fönn, azt csak egyedül meditálva tehettem.

Vannak olyan problémák, amik megoldása lehetetlen. Mivel 20 éve meditálok és egyedül élek, magamnak kell megoldanom sok olyan hétköznapi dolgot, amire mondjuk egy több hónapos ciklusban nincs időm. Erre találtam ki az időrés menedzsert, ami röviden az, hogyan szervezd meg a leghatékonyabban azt a kis időt, ami az ilyen ciklusok között a rendelkezésedre áll mondjuk a takarításra. Voltak életemben olyan hónapok, amikor alig mozdultam ki egy pici területről, ahol ültem és csak gyűltek körülöttem a szeméthegyek. Amikor végre mindent kidobtam, felsöpörtem és felmostam, olyan bűz árasztotta el napokig a lakást, hogy itt jött jól az, amit szagvakságnak neveznek. Már a visszatérésem késői korszakában járva egy ilyen lehetetlen feladat a lakásom teljes rendbetétele, amire csak egy megoldás van. Ha van egy feladat, ami előtt állva tudod, hogy ez lehetetlen, úgy tudod megoldani, ha kitűzöl magad elé egy még nagyobb feladatot, ami jelen esetben egy lakásfelújítás. Már 3 éve tart, kisebb-nagyobb időrésekkel és nagyon jól állok vele. A lakásfelújítás egyáltalán nem lehetetlen vállalkozás, ami elsöpörte a fejemben létező blokkot, ami a rendrakáshoz kötődött. Körülbelül ugyanezen a logikán haladva oldottam meg azt, amire mindenki azt gondolná, hogy lehetetlen.

Nem az, pláne ha azt látod, hogy egyedül vagy egy olyan meglátással, amiben jól látod, hogy mi a tét. Szerencsére ellenfeleim elkövették azt a hibát, hogy ne legyen veszítenivalóm, ám legyen nyernivalóm. A dolog eljutott arra a szintre, hogy a kocka már el van vetve. Mit jelent ez? Ha előtted áll egy világ, ami tele van erős várakkal, azok az erős várak semmit sem érnek a földrengésszerű földcsuszamlással szemben. Amit én úgy nevezek a világ adminszintű átszervezése után, hogy rendszerszintű változás. Ami után mindenki oda kerül, amire felkészült és amire érdemes. Olyan tanulószintekkel, ami után megtanulod értékelni az értékeidet és felismerni az arra méltatlant, akikre ma még felnézel.

Megjegyzések