Komplex rendszer felfedezése és bemutatása


Minden eleme külön számot kap. A teljes lista itt található:

 

1 | A halál

Mint feljebb említettem, ez egy tudati hálózat, aminek a végpontján az egyes ember egyes szám első személyben, elkülönülve érzékeli önmagát a valóságban, ami a körülötte elhelyezkedő külvilágot jelenti. Azaz az ember nem azt érzékeli, hogy ez egy belső tudati hálózat, hanem azt, hogy minden kívül van. >>>>>

2 | Az anyagi világ illúziója

Akik sűrűn forognak ezoterikus körökben, mind azt vallják, hogy a modern, pénzcentrikus anyagi világunk egyfajta eltévelyedés, majdhogynem egyenlő a bűnbeeséssel. Sok hasonló dolgot hallottam. A témák tanulmányozása után arra jutottam, hogy ezeket a szellemi szférák felől terjesztik... akik aztán szó szerint fejest ugranak az élvezetekbe, ahogy megjelennek az anyagi világban. >>>>>

3 | Hit és nemhit

Mivel kezdő voltam, a hitem csak önmagamba vethettem és olyan értékes megfigyeléseket tehettem, erre az egyéni hitre hogyan hat a csoporthit. Amit hiszel, neked az van és ha a csoport tagjai elhitték, amit a mester velem kapcsolatban mond, az rám úgy hatott, hogy belekényszerített egy olyan helyzetbe, amivel amúgy a kereszténység is világvallás lett annak idején. Elszigetelte magát és megalapozta a tekintélyét. >>>>>

4 | A félelem

A félelem egy felemelkedett világban egyáltalán nem természetes dolog és sokat kutattam az okát. Az a baj ezekkel a kutatásokkal, hogy tudatszint és látószög függő az eredmény, azaz számos oka van, de csak az értelmezhető, ami az adott ember látószögén vagy az alatt van. Ha én készítenék egy táblázatot, amiben szintenként meghatároznám a félelem okát és te ránéznél, egy adott szinttől totál baromságnak tartanád. Nem az, csak a látószögeden túli információkat tartalmaz. >>>>>

5 | Csak egy szippantás

Aki ilyen dologba kezd, amit közérthetően angyali diplomáciának neveztem el, figyelembe kell vennie azt, amit újra kiemelnék: itt mindenki szubjektív lény, téged is beleértve. Ez azt jelenti, hogy egyes szám első személyben érzékeli önmagát akkor is, ha egy kollektíváról van szó. Egy zárt világban semmilyen tapasztalat nem alakul ki azzal kapcsolatban, másokkal hogyan lehet civilizált kapcsolatba kerülni, mert egyrészről nem léteznek "mások" és ezért a "civilizált" szónak sem alakul ki azonos értelmezése. Lefordítva halvány fogalmuk sincs, hogyan értelmezzék az egyéni tudatot pont úgy, ahogy neked sem, hogyan értelmezd a kollektívot. >>>>>

6 | Felemelkedés

Mivel világunkban bárki bármikor felemelkedhet (elég hozzá egy szippantás), senki sem veszi komolyan ezt az egészet, mert nem lát és érez semmi különbséget. Sőt, magát a felemelkedést is megkérdőjelezi. Egyrészről ez nem egy pillanat alatt lezajló folyamat, másrészről a külvilág állandó marad. Majd később és lassan fog változni, amit szintén senki sem fog ennek tulajdonítani, mert a figyelmüket elvonják a valóságban zajló események. >>>>>

7 | Megszállás

A média az ilyen megszállásos manipulációk legfontosabb terepe. Nagyon könnyű általa úgy átvenni mások igazságát, hogy észre se veszed. Ezt a fejmegszállás lényei sokkal jobban csinálják, ami nem meglepő, mert sokkal okosabbak a szívmegszállóknál, akik a nyílt belesulykolós propagandát nyomják arra alapozva, ha valamit sokat hallasz, azt egy idő utn elfogadod igazságnak. A fejmegszállás eszköze inkább logikai, mondjuk nézel egy filmet, ami csak úgy értelmezhető, ha elfogadod a mögöttes magyarázatot. Nincs szükség arra, hogy behatoljanak a személyiség mélységébe, ám a szívmegszálló nem elégszik meg ezzel, ő az embert teljes egészében uralni akarja. >>>>>

8 | Rasszizmus

A rasszok tehát valójában dimenziók. A vegyes házasságok normálisnak tűnnek a felhasználó szinten, ám ahogy haladunk egyre feljebb, egyre kellemetlenebbé válnak. Ugyanis a valóság szintjén te egy darab ember vagy, a többiektől független autonóm egyed. Ám ha rálépsz a spirituális fejlődés útjára és kezd a tudatod emelkedni, beleemelkedsz egy olyan kollektív világba, ahol te már nem az az egy darab ember vagy, hanem egy kollektív lény (népszerűbb nevén istenség) maga. Aki nagy veszélyt fog látni benned őrá és a tudati hálózatának tisztaságára nézve.